|
3. Elárulva
A lány óvatosan zárta le a titkos átjárót, majd védőbűbájokkal pecsételte le a kíváncsi szemek ellen. Apró sóhaj hagyta el összeszorított ajkait. Oldalába nyilallt a fájdalom. Még mindig vérzett a hely, ahol a vagdaló átok eltalálta, de azt a kis trükköt mostanra megtanulta, hogyan szorítsa úgy össze fogait, hogy fájdalmának ne adhasson hangot, csakhogy eddigre a feje majdnem annyira fájt, mint az oldala. Bájitalokra és egy fürdőre volt szüksége, aztán az ágyra.
- Granger!
Támadásra kész pálcával pördült meg, de mikor meglátta, ki áll a háta mögött, leengedte pálcáját. Tényleg fáradt lehetek, gondolta, ha engedem, hogy ilyen közel surranjon hozzám.
- Draco. Mit keresel itt?
- Rád vártam – a fiú felzárkózott elé, hangja ideges, egyszeriben elszánt volt. – Beszélnünk kell.
Az Égre, ne most, ne ma éjjel. Ezt most nem bírná ki.
- Szerintem meg nem. Elmúlt éjfél, jobb dolgom is van, mint a nyavalygásodat hallgatni. Ágyba!
Megpróbált elsétálni a fiú mellett, de amaz vele lépett, felemelt karjai közé szorította, nekinyomva a mögötte levő hideg falnak. Ezen az éjszakán a lány nem volt ellenfél számára. Anélkül nem, hogy meg nem sérült volna, és Hermione nem akarta bántani. Draco elviselhetetlen volt vagy sem, legalább igazán törődött vele.
- Ez nem mehet így tovább, Hermione. Tudom, hogy most már nem csak a gyűlésekre jársz el. Túl veszélyes. – sziszegte, közel dugva fejét a lány arcához. Közelebb, mint azt Hermione szerette volna.
- Azt, hogy mi túl veszélyes és mi nem, én döntöm el, Malfoy.
- Granger, ha nem szólsz róla Dumbledore-nak, majd megteszem én. Profi támogatóra és orvosi ellátásra van szükséged! Lehet, hogy belehalsz és senki nem fog tudni róla!
- Ne légy nevetséges – sziszegte vissza a lány, próbálva kiszabadítani magát, amivel csak azt érte el, hogy a másik még keményebben odapréselte a falhoz. A fiú egyik karja megnyomta a lány oldalát, Hermione felkiáltott a belehasító fájdalomtól.
- Mi a baj? – kérdezte a fiú most már vigyázva, egyik kezével lágyan megérintve a sérült felületet. Mikor a fénybe tartotta kezét, azon vér csillant meg. – Granger, mit tettek veled? Vedd le a talárodat!
- Engedj el ebben a minutumban, Malfoy, ha nem, megfizetsz érte!
Kézzel-lábban próbálta megütni a fiút, aki azonban erősebb volt nála; mikor feltépte a lány talárját és blúzát, Hermione kénytelen volt elnyomni dühös kiáltását.
- Ez fáj, engedj már el!
Hirtelen kiszabadult. Hallotta, hogy Malfoy becsapódott a folyosó szemközti falába és lecsúszott a földre, ő maga eltakarta oldalát és bal karját, régi sebei felszakadtak. Mocskos volt. Muszáj volt bejutnia egy tanterembe és rendbe hoznia magát, mielőtt visszamenne a klubhelyiségbe. Harry és Ron kikészülne, ha így látnák őt. Biztosan annak a pletykának a számlájára írnák, amit az egyik hülye lány terjesztett el róla, miszerint egy féltékenykedő fiúval jár, akinek eljár a keze. Csak tudná, ezt ki találta ki…
Hermione gondolatban pofonvágta magát. Ostobaságokon töprengett. Erre nincs idő. Megparancsolta magának, hogy álljon fel és siessen el, de mikor fejét rázva felnézett, Piton professzor sötét szemei voltak az elsők, amiket meglátott.
Az egyetlen, amivel Perselus nem bírt, visszatérő rémálma volt. Ez a mostani különösen csúnya volt, rengeteg sötétbe öltözött árny lebegett körülötte, mind mániákusan nevetett, és vér – vér mindenütt.
Elég jól ismerte a rémálmokat ahhoz, hogy tudja, a következő pár órában képtelen lesz újra álomba merülni, kivéve, ha bevesz egy adag álomtalan álmot, de e bájitalból készletei kimerülőben voltak, így a gyengélkedőről akart hozni egy fiolányit.
Kelletlenül hagyta el a meleg, kényelmes ágyat. Pálcájának villanásával tüzet gyújtott, felöltözött, egy egyszerű fekete nadrágot és egy azonos színű inget választott. Egy pillanatnyi hezitálás után talárját is magára vette, habár begombolatlanul hagyta. Az éjszaka ezen órájában a tanulóknak már nem volt szabad a kastély folyosóin tartózkodni, de sose lehetett biztos benne, nem jön-e vele szembe egy kósza Potter. A fiú egy újabb olyan rémálom volt, amit Perselus nem tudott kezelni.
Zaj nélkül rótta a sötét folyosók labirintusát. A mardekárosok igen ritkán szegték meg a kijárási tilalmat, vagy, ha igen, Roxfortba járásuk alatt egyetlenegyszer. Nagyon meggyőző tudott lenni, ha szükségesnek látta, és annak ellenére, hogy diákjai tisztelték, gyakran felkeresték problémáikkal, egy adag félelem mindig jól jött. Legalábbis így gondolta a közelmúltig.
De még, ha a mardekárosokba vetett bizalma nem is volt valós, hirtelen zajt hallott. Egy fiú és egy lány hangot tudott megkülönböztetni, a fiú mérges volt, a lány hangját félelem színezte. Felgyorsította lépteit, elérte a kanyart, és mikor befordult, éjszakai rendbontás szemtanújává vált.
Draco Malfoy és egy lány. A fiú felszakította a lány blúzát és hozzá ért. A lány rákiáltott, próbálta ellökni magától, de Draco nyilvánvalóan erősebb volt, amellett rendkívül elszántnak látszott. Draco. Ő bízott abban a fiúban!
Perselus sötét indulatoktól vezérelten iramodott el a páros felé. Karon ragadta Malfoyt, elhúzta a lánytól és a falnak dobta. Egy pillanatba beletelt, amíg elvette Dracótól a pálcát, bűbájt bocsátott rá, és a lány pálcáját is begyűjtötte, ami ott feküdt tőlük nem messze, de mikorra visszafordult, a lány már leomlott a földre, karját szorongatta és magában motyogott.
Leguggolt mellé, adva időt, hogy a lány magához térjen, mielőtt foglalkoznia kellene a helyzettel.
Mikor a lány felnézett, pontosan Perselus szemébe, a férfit sokkolta kiléte.
- Miss Granger – szólalt meg rekedt hangon. – Jól van?
Micsoda ütődött kérdés! Legszívesebben megátkozta magát, annyira evidens volt, hogy a lány nem volt jól, majdnem megerőszakolta őt Perselus személyes kedvence, most meg igen közel – túl közel - került leggyűlöltebb tanárjához. Valószínűleg hisztérikus állapotban van.
A követező pillanatban a lány ismételt meglepetést okozott.
- A fészkes fenéket – motyogta, kicsit eltávolodott a tanáról és a tőle elvárható keccsel állt fel. – Mit keres itt?
Hogyha ez a sokk eredménye volt, akkor ez volt a legfurább sokkos állapot, amit Perselus életében látott. Pedig már meglehetősen sok hasonló helyzetbe került lánnyal volt dolga. A mellkasára borulva zokogtak, sikoltozva káromkodtak és bosszút követeltek, de ez a lány egyenesen állt, állát még kissé meg is emelte.
Aztán Miss Granger odament Malfoyhoz és megszüntette a rábocsátott bűbájt.
- Ez jó lecke volt számodra, Draco – szólt oda neki szórakozottan.
Mikor Draco bizonytalanul felkelt a padlóról, Perselusnak eszébe jutott, hogy be kéne csuknia tátva maradt száját és át kellene vennie az irányítást, mint a tanári kar tagja. Odament a másik kettőhöz, szétválasztotta az összezavart Dracót és a Granger lányt, előbbit karon ragadta.
- Még nem világosítottál fel, mi történt itt az imént, Draco – szólalt meg fagyosan. Ez határozottan nem kérés volt.
De ahelyett, hogy Draco megpróbálta volna kimagyarázni magát dühös tanára előtt, Hermionéhoz fordult.
- Én mondjam meg neki, Granger, vagy megteszed te?
- Ne merészeld, Malfoy – pisszegett vissza a lány olyan tónusban, ami Perselus szemében egyet jelentett: „Hallgass!”.
Perselus úgy gondolta, itt az ideje bevetni magát.
- Mindketten velem jönnek – adta ki a parancsot, és Dracót elkezdte irodája felé húzni.
- Nem hiszem, hogy erre szükséges lenne, Piton professzor – felelte a lány hűvösen. - Draco és köztem csupán egy kis félreértés történt. Azt hiszem, inkább nyugovóra térnék és pihennék, mintsem ezt a kis ostobaságot vitatnám meg.
- Miss Granger, velem jön az irodámba vagy levonok száz pontot a Házától – a lányt nem érdekelte, megfordult, hogy távozzon. – És a következő két hónapban járhat hozzám büntetőmunkára.
Ez megállásra késztette. Egy pillanatra fürkészve nézte tanára arcát – amiről sütött az alig palástolt düh -, majd bólintott és szó nélkül követte.
Az irodában Perselus leereszkedett íróasztala mögé, két diákja előtte állt. Más alkalommal azonnal szétválasztotta volna őket, de annak ellenére, ami történt vele, Miss Granger a legkevésbé se tűnt megfélemlítettnek. Éppen ellenkezőleg, Draco volt rémült és ideges, szeme ide-oda jártak tanára és Hermione Granger között.
- Na, most. Válaszokat akarok.
- Mint már mondtam odafent is, professzor, nincs semmi említésre méltó. Dracóval összefutottunk a folyosón és veszekedni kezdtünk. Lehet, hogy kicsit túlzásba estünk, ám ez ettől nem volt több egy apró torzsalkodásnál.
- Nekem úgy tűnt, több volt. Voltaképpen, ha már a látszatnál tartunk, számomra úgy tűnt, hogy Malfoy megpróbálta Önt megerőszakolni, Miss Granger, méghozzá meglehetősen durván. Nyugodtan elmondhatja az igazat, nem kell félnie, ezek után soha többé nem bánthatja.
A lány nem tűnt ijedtnek, inkább mintha mulatott volna valamin. Egy pillanatig a férfi azt hitte, a lány el fogja nevetni magát, de aztán visszafogta magát, és egyszerűen megrázta göndör fürtös fejét.
- Nevetséges – felelte fagyosan. – Elmondtam mindent, amiről tudnia kell. Draco igazán semmiben sem hibásabb, mint én. Elhagyhatnám a…
- Hermione! El kell mondanod neki!
Draco félbeszakította a lány mondatát, felé fordult és karjára tette kezét. Boldogtalan, kérlelő arccal fürkészte Hermionét.
- Elmondani mit? – csattant fel ingerülten Piton. – Mr. Malfoy, ha tudomása van valamiről, ami eddig nem hangzott el, azonnal közölje velem, vagy nézzen szembe az iszonyú következményekkel!
- Hermione, kérlek!
- Nem, Draco. Ne merj elárulni!
De Draco ekkorra Miss Granger kérése ellenére máshogy döntött. Perselus felé fordult és óvatosan eltávolodott a lánytól, akiről lerítt, hogy bármelyik pillanatban támadhat.
- Közlöm Önnel, professzor úr, hogy Hermione Granger halálfaló. Dumbledore-nak kémkedik. Ám okom van feltételezni, hogy van, amit titokban tart az igazgató úr előtt, és, hogy valós veszélyben van.
Szóval megbolondultak. Perselus csendben nézte őket, egy másodpercig se hitt abban, amit Draco mondott. A fiú elég elkeseredettnek tűnt – azok ott könnyek a szemében? A lány arca hideg, élettelen maszkká vált, amitől Perselus önkéntelenül megborzongott. Valami nem stimmelt. Szerette volna McGalagonyhoz vinni, hogy beszélgessenek el, mint nő a nővel. Vagy griffendéles a griffendélessel, nem is tudta, melyik a rosszabb.
- Képtelenség, Mr. Malfoy. Az ostoba hazugságok nem mentik meg a büntetéstől. Ez a lány soha nem lenne halálfaló.
- Így gondolja, professzor? Mutasd meg neki, Hermione! – Draco csökkentette a közte és lány közötti távolságot. – Mutasd meg neki!
- Ne érj hozzám, Draco – szólalt meg az olyan csendesen, amiről a férfi nem feltételezte volna, hogy ehhez a temperamentumos lányhoz tartozik. Ez olyan jel volt, amire Perselus felfigyelt.
Ám Draco nem. Egyetlen mozdulattal odaugrott a lányhoz, megragadta karját és széttépte blúza ujját. Perselus felugrott, megkerülte íróasztalát, aztán leesett az álla, ahogy meglátta a Draco által feltárt bőrfelületet.
Rajta volt a Sötét Jegy.
Kétség sem fért hozzá. Más nem lehetett. Nincs tetoválás vagy bűbáj, ami képes lenne ilyenné tenni, ez az igazi volt.
Hermione Granger halálfaló.
- Az igazgatóhoz – szólt Perselus fojtott hangon, arcából kifutott az összes vér. – Mégpedig ebben a minutumban!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
