(Hermione)

- Dupla Piton ma délután! Nem hiszem, hogy túlélem. Milyen kár, hogy kifogytam a Maximuláns Termékcsaládból – nyögött fel Ron, és szerencsétlenül bámult ebédjére.

- Kíváncsi vagyok, mivel érdemeltük ki Pitont – értett egyet Harry komoran.

Valószínűleg egy csapatnyi gyereket kimentettünk a tűzből, tűnődött Hermione, de fennhangon ő is méltatlankodni kezdett, majd az előtte lévő tányérra koncentrált.

Mióta Perselus és ő rendszeresen gyakoroltak, étvágya, amit a gyűlések első hava után örökre elveszettnek hitt, teljes erővel tért vissza. Ha ilyen tempóban folytatta volna izmai építését és a testedzést, minden iskolai talárját egy mérettel nagyobbra kellett volna átváltoztatnia.

Annyira zavarban volt kitörése után, hogy a következő két este alig mert rápillantani Perselusra. De ő nem figyelt oda viselkedésére, mintha elfelejtette volna, mi történt azon a napon. Inkább edzésről edzésre addig hajtotta, míg Hermione mindenhol fájó teste izzadtságban nem úszott.

Múlt szombat estétől fogva minden este tréningezéssel telt, órák hosszat gyakoroltak, és míg a lány némán átkozta szadista mentorát, az minden általa ismert halálfaló erősségéről és gyengéjéről faggatta őt.

- Dolohov – kiáltotta oda a lépcsőn, fel-le, le-fel szaladgáló, lélegezni alig tudó lánynak.

- Testes. Túl testes – vakkantotta vissza a választ. – Nem igazán fürge vagy eleven. Nőkkel szemben bizonytalan. Nem szereti bántani őket.

- Bellatrix.

- Féktelen. Mert őrült, de azért is, mert ettől fekete báránynak érzi magát. Imád fájdalmat okozni, és nem fél elmenni a vésőkig. Igazán, Perselus, miért kell fel-le rohangálnom? Nevetséges…

- Malfoy?

Hermione erre abbahagyta a lépcsőzést, és megemelt állal nézett Perselus szemébe. Semmit nem látott bennük, se haragot, se szánalmat, ami erőt adott neki a válaszhoz.

- A vágy – suttogta jegessé és szenvtelenné vált hangon. – És én.

- Hermione? Hermione, ábrándozol?

Ahogy felkapta fejét, észrevette magát – legalább öt perce mozdulatlanul ül a Griffendél asztalánál visszaemlékezve a tegnap este történéseire.

- Jól vagyok – válaszolt sietősen Ron aggódó pillantására. – Csak egy emlék.

Harry küldött felé egy pillantást, amiből kiolvasta nyugtalanságát. A kandalló melletti beszélgetés óta borzasztóan védte őt, odafigyelt rá, valószínűleg a szomorúság és a stressz jeleit kereste. Édes volt tőle, tényleg, de az, hogy minden mozdulatát figyelte, csak még nehezebbé tette a dolgát.

Aztán hirtelen még egy pár szemet érzett magán, ami szinte lyukat égetett hátába. Elég időt hagyva rá fordult meg lassan, míg a tanárok asztala látóterébe került. Ott volt ő, olyan pillantással figyelte, amit mindenki más hidegnek és kifejezéstelennek látott, csak Hermione ismerte eléggé ahhoz, hogy érezze  benne az aggályokat.

Perselus Piton mindenki másnak olyan érzéketlennek tűnt, mint a kő, pedig a legkevésbé se volt az. Egyszerűen hihetetlenül finom volt érzéseit tekintve. Hermione tudta, hogy azóta figyeli, mióta furcsa partnerkapcsolatuk kezdetét vette, a stressz jelei után kutat, amit aztán soha nem említ. És ha a lánynak nem is tetszett, hogyan vizslatja, szerette volna tudtára adni, hogy minden rendben.

Így aprót rántott szemöldökén. A mosoly természetesen nem jöhetett szóba, de tudta, hogy a férfi értette a célzást, és el kell nyomnia a mosolyt arra a másodpercre, amíg találkozik tekintetük, majd újra mogorván néz a világba, amikor a Griffendél asztalára fittyet hányva fordul McGalagony felé.

- Tudod, hogy az előbb Pitonra néztél? – kérdezte Ron tőle, és mikor Hermione elvigyorodott, már Harryből is kitört a nevetés. – Ne ijeszd meg – folytatta Ron. Hermione kinyúlt, hogy kicsit vállába öklözzön. A karjába nyilalló tompa fájdalom emlékeztette arra, hogy az utóbbi napok együtt túl sokat követeltek tőle. El kellett nyomnia egy nyögést, és a mozdulat végével fellöknie magát a padról.

- Gyerünk – figyelmeztette a fiúkat. – Az, hogy elkésünk, nem fogja megkönnyíteni a dolgunkat.

- Szóval, Hermione – fordult hozzá Harry, ahogy lefelé indultak a pincerendszerbe. –Tudod már, hol töltöd a karácsonyt? Nem akarsz velünk tartani az Odúba?

Szent ég, karácsony! Boldog kicsikék a fa körül, túl sok étel és használhatatlan ajándékok!

- Még nem gondolkoztam rajta… valószínűleg meglátogatom a szüleimet – felelte, és meghallgatta izgatott fecsegésüket az alagsori folyosókon keresztül, miközben horrorképek járták át elméjét.

Molly Weasley állandóan megérintené és ölelgetné, amikor az egyetlen, akinek nagy nehezen az érintését el tudja viselni, az Perselus. Egy szobán osztozni Ginnyvel azt jelentené, hogy egy percnyi magánélete se lenne. A fiúk belekényszerítenék játékaikba, miközben attól félne, hogy a karját fogdosva feltárják a Sötét Jegyet…

De annak az ötletétől, hogy szüleinek öreg házában maradjon, szintén kirázta a hideg. A ház teljesen üres volt, mivel a szülei mindent magukkal vittek a bujdosásba, és lehetetlen volt biztonságossá tenni. Arról, hogy Roxfortban maradjon, megint csak nem lehetett szó – Ron és Harry nem értették volna meg, miért részesíti előnyben a magányos kastély az ő otthonuk boldog vigasságánál.

Summa summarum, nagyon megkönnyebbült, amikor Piton beviharzott a terembe fekete szemének egyedülálló stílusban villogtatásával véget vetve a téma kitárgyalásának.

Bár Neville-en kívül már senki nem rettegett tőle, a sötét bájitalmester tisztelete olyan mélyen belevésődött a diákok agyába az évek során, hogy az órákat soha nem szakították félbe sutyorgással és lustálkodással, mint például a bűbájtant vagy a mágiatörténetet.

- A mostani és az elkövetkezendő órát egy egyszerű kimutató főzet fejlesztésével fogják tölteni – szólalt meg most pálcáját a fekete tábla felé fordítva, melyen lassan megjelentek az utasítások. – Ez a főzet segítségükre lesz, hogy meghatározzák bármely főzet összetevőit. Könnyű főzni, de bonyolult használni. Van valakinek elképzelése, miért?

Hermione reflexből felemelte kezét, de Piton figyelmen kívül hagyva pásztázta az osztálytermet, mintha senki se reagált volna kérdésére. Ez régi játékuk volt, aminek végén Hermione mindig a tökéletes választ adta, amit a férfi jól irányzott sértéssel jutalmazott. Végül úgy tűnt, mégis észrevette, tettetett ingerültséggel bólintott felé

- Miss Granger akkor, hogyha az osztályból senki más agya nem vetekszik egy futóféregével. De kérem, kíméljen meg minket a tankönyvből vett hosszú idézettől, Miss Granger, mindannyian tudjuk, hogy ezzel tölti estéit.

A diákok csukladozva nevettek, és nem csak a Mardekárból. Még Parvati és Lavender és küldött felé egy-egy csúfondáros pillantást. Hermione érezte maga mellett Ron és Harry haragját, alig bírta elfojtani vigyorát. Szócsatát vívni Severusszal ezerszer jobb móka volt, mint bárki mással.

- Természetesen, professzor – felelt kedves mosollyal ajándékozva meg a férfit. Piton mérgesen nézett vissza rá, miközben ő belevetette magát a legkörülményesebb magyarázatba, ami csak tőle tellett.

Te szólítottál fel, most ezt kapd ki, üzente szemével neki, mire Perselus kénytelen volt elfordulni, hogy elrejtsen egy száraz mosolyt.

Kifáradva Hermione a kimutató főzetek veszélyeiről és előnyeiről tartott előadásáról az osztály az üstök felé próbálta terelni figyelmét. Csak Harry lövöldözött valakire, akit a lány nem tudott kivenni, mérges pillantásokat.

- Mi a baj? – kérdezte végül suttogva tőle. – Oda kellene figyelned a főzetre, nagyon nehéz!

- Csak Justin Finch-Fletchley – súgta vissza Harry. – Folyton engem bámul – kiver tőle a víz! Nem tudok így koncentrálni.

Pontosan tudva, Harry hogyan reagál a figyelemre, Hermione követte pillantását, és elkeseredetten sóhajtott fel. Justin volt az, szeme sarkából őket figyelve. Próbált észrevétlen maradni. Nagyon rossz munkát végzett.

- Tudod, miért?

Harry megrázta a fejét.

- Válassz kedvedre – monda keserűen. – Bár az elmúlt hónapokban kevesebb halálos fenyegetést kaptam, azért nem szoktam el tőlük.

Ronnak igaza volt, gondolta Hermione, ahogy elnézte üst felé visszatérő barátját, Harry valóban frusztrált, és nagyon fél. Észrevéve vállizmainak feszességét azon gondolkozott, mikor fog végül kiakadni, és valami igazán nagy butaságot csinálni. Buzgón remélte, hogy nem túl korán.

Hermione az óra többi részét kotyvasztással és Justin megfigyelésével töltötte, bár azt, ahogyan ő csinálta, senki észre nem vette. Egyedül Perselus pillantott felé kérdőn, emlékeztetve, mennyire jól ismeri.

Mi az ördögöt művel ott Justin? Jegyzeteket készít?

Egy évvel ezelőtt valószínűleg megrázta volna fejét, és figyelmen kívül hagyja, de azóta nagyot változott világa, és amit egykor kellemetlennek vélt, most lehetséges veszélyt is jelenthetett. De… Justin? Sosem látszott túlságosan körültekintőnek vagy intelligensnek, és az, hogy egy hugrabugos Voldemorthoz köti magát, nevetséges volt.

Egy percet se bírna ki a Sötét Nagyúrral.

Még akkor is Justin különös viselkedésén járt az esze, amikor elhagyták a bájitaltan termet, és visszafelé tartottak a klubhelyiségbe.  Remélte, hogy lesz lehetősége beszélni Dracóval, de Ron és Harry túl közel ragadtak hozzá, most, hogy újra „legjobb barátok” voltak. Kellene küldenie neki egy baglyot, amilyen gyorsan csak lehet.

- Nézzenek oda – szólalt meg hátuk mögött egy fagyos hang. – A lidércálom trió újra együtt.

Megpördülve Draco Malfoyt látták a folyosón állni, egyedül, mint ezekben a napokban általában, de valamivel háta mögött vigyorgó, őt sürgető hordányi mardekárossal.

- És én még azt hittem, élsz a lehetőséggel, és végre megszabadulsz a sárvérűtől, Potter. De úgy tűnik, az ízlésed épp olyan rossz, mint mindig.

- Húzd el a beled, Malfoy! – válaszolt Ron kimerülten. Mostanra túlságosan hozzászoktak a Malfoy-féle bombázáshoz, hogy komolyan vegyék, ötödik évük után úgy is elvesztette mérgét. Már Harry se reagált gúnyolódására. Ezért lepte meg a griffendéles fiúkat, hogy Hermione, a józan ész embere, valahányszor Draco érintett volt egy ügyben, elvörösödött a dühtől, és pálcával neki ment.

Hermione kevesebb, mint egy másodperc alatt a falnál termett, a pálcája már a fiú torkán volt. Draco már-már komikusan túljátszotta a félelmet és sokkot.

- Megmutatom, mire képes egy sárvérű, Malfoy – acsarkodott, majd amikor teste olyan helyzetbe került, hogy arca takarva volt mint a mardekárosoktól, mind a griffendélesektől, nyugodt mosollyal nézett a fiúra. – Kell egy varázsige, hogy biztonságban tartson. Péntek este Piton szobái, Draco. Nyolc óra.

- Végre – vigyorodott el a fiú. – Már azt hittem, honvágyam lesz – mondta, majd újra kiabálni kezdett. – Szállj le rólam, te mocskos sárvérű! Ne merj kezet emelni rám, vagy…

- Vagy mi? – csattant rá Hermione. – Az én pálcám van a torkodon, Malfoy. Nem hinném, hogy abban a helyzetben vagy…

- Mi folyik itt?

A selymes hang sajátos hatással voltak a Hermione és Draco körül állókra. Megdermedtek, arcuk különféle kifejezéseket vett fel a bűnöstől a rémültig, nem megy megpróbált észrevétlenül tovább sodródni. Piton érkezett.

Ez nem volt kitervelve, de jobban jött, mint más tanár jelenléte. Hermione rövid mosolyt váltott Dracóval, majd megfordult, hogy szembenézzen a seggfej üzemmódba kapcsolt, fekete taláros, dühös bájitalmesterrel.

- Miss Granger – sziszegte, néhány griffendéles tudattalanul is összehúzta magát maró hangjára. – legyen szíves elengedni Mr. Malfoyt. Azonnal!

Hermione engedelmeskedett addig a pontig lassítva mozdulatait, hogy úgy nézzen ki, vonakodik megtenni. Draco úgy hátrált el tőle, mintha félne.

- Malfoy hibája, professzor – mondta idegesen Ron. – Provokálta!

Elméjének egyik hátsó sarkában Hermione tehetetlenül forgatta meg szemét. Mintha ez bármikor is megakadályozta volna Perselust abban, hogy megbüntessen minket!

A Draco és közte lévő távolságot növelve ment el Perselus mellett kifejezéstelen pillantást vetve rá.

A péntek esti büntetőmunka ezúttal mégis hasznosan fog telni.

Látta, hogy Perselus szeme egy pillanatra elkerekedik a meglepetéstől, amit nem értett, majd a férfi Dracóhoz pördült.

- Mindkettőtöknek büntetőmunka – csattogta. – Péntek este az irodámban. Most mindenki menjen – ez nem egy ingyencirkusz. Maga velem jön, Granger.

Harry és Ron rémült együttérzéssel pillantottak felé, mire gyenge mosolyt villantott rájuk, mintha bátran viselné a megpróbáltatást. Elgondolkozott, miért akarta Perselus, hogy csatlakozzon hozzá. Végül is ma este is találkoznak, nem?

Véletlen lenne, hogy péntekre tette a büntetőmunkát?

- Igazából ez nagyon is passzol a terveinkhez, Perselus – mondta Hermione azonnal, ahogy elérték az irodát, és becsukódott mögöttük az ajtó. – Azt mondtam Dracónak, hogy az Exmemoriammal fogunk szórakozni pénteken, úgyhogy…

- Csináld még egyszer – követelte Perselus olyan izgalommal hangjában, amilyet Hermione még sose tapasztalt nála.

- Mit? – kérdezte csodálkozva a lány.

- Nézz a szemembe, és koncentrálj egy gondolatra. Tudni szeretném… talán újra olvashatok benne.

- Még egyszer, mire gondolsz?

Figyelmen kívül hagyva kérdését biccentett neki Perselus türelmetlenül, hogy csinálja, és a lány felsóhajtott, mert már tudta, hogy nem lehet vele vitába szállni, ha olyan hangulatban van.

Azt akarod mondani, hogy olvasol a gondolataimban, gondolta ehelyett felnézve rá, próbálva összes akaraterejével levédeni az előtérbe helyezett kérdést, ahova egyébként az ártalmatlan, természetes képek kerültek a kíváncsi legilimentorok kedvéért.

Ez alkalommal Perselus meglepetése kevésbé volt szembetűnő, mint korábban. Azonban még így is megugrott Hermione, amikor a fekete, feneketlen tavak magába szippantották. Arany, lángoló betűs feliratot vett észre a férfi pupilláinak és mentális védőkorlátainak határán.

Úgy tűnik, Hermione, és nem is nehéz.

- Ez lehetetlen – suttogta Hermione még mindig szemében keresve az égő üzenet után. – Még sose hallottam efféléről!

- Én sem. – Ez egyszer Perselus hangja vesztett simaságából, berekedt az izgatottságtól. – De az okklumentorok általában nagyon maguknak való emberek. Talán eddig még senki nem akart üzenetet küldeni.

- Kíváncsi lennék… - kezdte Hermione, de aztán abbahagyta a mondatot. Ehelyett átküldte neki az üzenetet, nem saját elméjébe, hanem Perseluséba továbbítva a kérdést. Rájött, hogy tényleg könnyű.

Ez tökéletes! Segíthet szabadon kommunikálni, bárki van körülöttünk!

Kifejezetten kényelmes, felelt neki Perselus, és érezte elégedettségét, mely úgy ölelte körül, mint egy doromboló macska. Az érzés elárasztotta, és hirtelen észrevette, milyen közel van hozzá Érezte az illatát, látta ruhájának anyagát és haját, mely egyáltalán nem volt olyan zsíros, mint valamikor régen. A szája pedig…

Talán ki kellene próbálnunk messzebbről, javasolta remélve, hogy mentális korlátai a kommunikáció ezen formájában is működnek, és nem osztják meg ezeket a nem éppen illő gondolatokat.

Mi a franc baj van veled, Granger? morgott magára, mielőtt visszatért volna a feladathoz.  De ettől még a férfi Hermione elméjében felsejlő, furcsán meghitt, ezúttal egyáltalán nem erőszakos gondolatai miatt borzongás futott végig gerincén, minden fegyelmére szüksége volt, hogy ne forduljon meg, és rohanjon ki a teremből.

0o0o0o0o0o0o0o0o0o0

Az estét a klubhelyiségben töltötték, Ron és Harry együtt érzett Hermionéval, aki Piton haragjának hátborzongató történetét adta tovább.

- Nem tudom elhinni, hogy még mindig kivételezik a görénnyel – mondta dühösen Ron.

- Bárkinek kedvezne Hermione ellenében – motyogta Harry sötéten.

- De el kell ismernetek, én támadtam Malfoyra – szólalt meg Hermione nem bírván megállni. – És milyen jó érzés volt!

Elmosolyodott, mire a beszélgetés csakhamar visszatért annak boldog visszaidézésébe, hogyan fizettek meg Malfoynak az elmúlt években.

Hermione gondolatai azonban visszatértek a karácsonyra. Furcsa álmok tartották ébren, és a karácsonyi dekoráció megjelenése sem segített túl sokat, ami mindenhol ott volt, amerre csak ment.

Mire elérték a bájitaltan termet a második duplaórára, morcos hangulatba került, és kényszerítenie kellett magát, hogy ne tegyen csípős megjegyzéseket Ron és Harry viselkedésére.

Piton viharzott az osztályterembe, és egyszerűen a táblára mutatott, mielőtt leült volna íróasztalához. Pillantásuk találkozott, mire Hermione játékosan köszöntötte.

Jó reggelt, gondolta, mire Perselus küldött felé egy mosolyt. Az egyik legfurcsább érzés volt, amit valaha tapasztalt, mintha meleg, arany napsugár kelt volna fel benne, el kellett pillantania, hogy elrejtse érzéseit. Tennie kellett valamit a gondolatolvasás ezen különös mellékhatásáról, még pedig gyorsan!

De új képességük lehetővé tette számukra, hogy beszélgessenek, míg az osztály dolgozik.

Azon gondolkoztam, mit tervezel karácsonyra, továbbította Perselus Hermione felé gondolatát, és a védjegyévé vált gúnyos mosollyal illette Neville üstjét.

Úgy mondod ezt a szót, mintha vírus lenne.

Nem az?

Hermione kuncogást küldött felé, és látta, a férfi hogyan hajol Draco főzete felé, hogy elrejtse nevetését.

A beszélgetés egy percre berekesztődött, amíg Perselus lehordta a mardekárosokat a hanyag munkáért, aztán újra találkozott tekintetük.

Karácsony, Hermione?

Hermione elkeseredetten sóhajtott fel. Istenem, miért nyaggat hirtelen mindenki ezzel? küldte felé, mire egy hatalmas, ezüstös kérdőjelet kapott vissza.

Válasz helyett a lány közvetítette neki Harry és Ron Odúval kapcsolatos meghívását, valamint egy kis csomagot aggályaiból. Csendben remélte, hogy Perselusnak lesz valami ötletei, hogyan kerülhetné el ezeket a kellemetlenségeket.

Perselus sokáig néma maradt, pillantása nem találkozott a lányéval, míg Hermione úgy tett, mintha rákoncentrálna a minden szempontjából pofonegyszerű főzetre.

Végül Perselus ránézett, és ő majd’ belefulladt a fekete szempárba. Tudod, gyakorlásra is lehetne használni az időt.

Hermione úgy érezte, a szíve kihagyott egy ütést. Minden színlelésről megfeledkezett, nyíltan nézett rá.

Úgy érted…

A férfi összevonta szemöldökét, de volt egy leheletnyi idegesség gondolataiban. Valószínűleg nem fog tetszeni. Nem vagyok jó meghitt, szentimentális dolgokban…

Hermione felmosolygott a sötét, diákok fölé éjszakába jött teremtményként magasodó alakra, és a következő gondolatot meleg ölelésként küldte.

Igen, Perselus. Szívesen tölteném veled a karácsonyt!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés