|
23. Fedélzetre!
(Draco)
Öt perccel nyolc előtt Draco bekopogtatott a bájitalok professzorának irodaajtaján, és csak néhány másodpercet kellett várnia a bebocsátásra.
Piton éles biccentéssel üdvözölte őt, ahogy azon a napon, amikor meglátogatta Hermionét, azután a mágikus faliszőnyeghez vezetette át a sötét és félelmetes előszobán.
Ez alkalommal lehetősége volt jobban megfigyelni környezetét, ami mosolyra fakasztotta. Számos pletyka keringett mardekáros körökben a Ház fejével kapcsolatban. Néhány vámpírtermészetéről szólt, néhány addig merészkedett, hogy Piton diákokat eszik vacsorára.
Senki sem lepődött meg, amikor kiderült a férfiról halálfaló múltja, egyedül a kémes rész rémítette meg őket.
Ez a hamis előtér remekül illett komor személyiségéhez. De az a szépséges, csábító teremsor, ahova innen beléptek, se lepte meg Dracót különösképpen.
Az iránta érzett tisztelet, sőt áhítat ellenére a legtöbb mardekáros tudta, hogy morcos professzoruknak van egy olyan oldala, mellyel a többi Ház még sose találkozott. Sosem kényeztette őket, de amikor egyikük olyan mély kétségbeesésbe esett, amin diáktársai nem segíthettek, felkereshette Pitont, néha szabad akaratából, máskor a többiek bátorítására.
Soha senki nem beszélt arról, pontosan mi történt a sötét irodában, de valahogy a probléma, bármi is volt az, megoldódott, egy tanuló sem maradt vigasz nélkül.
- Hermionét elhívták, és nem tudom, mikor érkezik vissza – szólalt meg Piton a könyvtárban kezének mozdulatával hellyel kívánva Dracót.
- Gyűlésen van, uram? – kérdezte Draco lassan leereszkedve a kanapéra.
- Így igaz – felelt egyszerűen Piton figyelmen kívül hagyva a fiú hangjába rejlő aggodalmat. – De mi se tétlenkedjünk, míg rá várunk. Mit mondott neked a megigézendő varázsigéről?
- Nem sokat – vont vállat Draco. – Nem volt időnk hosszabban megbeszélni. Csak annyit, hogy őt és engem is biztonságban kell tartani a leleplezéstől.
- Ez remek összefoglalás, de talán a részletekbe menőbb magyarázat hasznosabb lenne. – Draco elcsodálkozott. Házának feje elmosolyodott volna? – Kérsz teát, Draco?
Draco nem kért, őszintén, jobban szerette a kávét, de ez aligha lett volna a legjobb módja a beszélgetés megnyitásának. Végtére is valahogy túl kellett élnie addig, amíg Hermione vissza nem ért. Így hálásan bólintott, és elfogadta a csészét.
A forró italt kortyolgatva mindent megtett, hogy ne ráncolja orrát a híres Malfoy fintorokkal fejezve ki undorát – szörnyű íze volt. Valahogy úgy tűnt, Pitont nem tudja megtéveszteni, sötéten mosolygott nagyjából úgy, mint amikor büntetést szabott ki valakire. Szóval tényleg lenne humora? Lehetséges, ha furcsa fajta is.
A pergamenektől, tekercsektől és könyvektől túlcsordult íróasztalhoz sétálva Piton óvatosan elvett egy papírt, és Dracónak adta.
Végigpillantva a Hermione apró betűivel teleírt pergamenen Draco szeme elkerekedett a varázslat komplexitásán, amit meg kellett kísérelniük.
Piton egy második éles bólintással válaszolt kérdő tekintetére.
- Nem lesz könnyű – mondta. – De Hermionéval leteszteltünk minden lépést. Biztosítom, hogy nem teszünk kárt az elmédben.
- Nem erről van szó – sietett a magyarázattal a fiú. – Ez csak… meglep, mennyire speciális. Sose olvastam olyan varázskombinációt, ami ennyire különböző elemekből épül fel.
Piton bólintott.
- Én sem.
Zavara valószínűleg rá volt írva arcára, mert Piton egy újabb idegesítő vigyor után folytatta.
- Bár ezt valószínűleg rajtad, rajta és rajtam kívül senki fia meg nem tudja, Hermione találmánya. Ő keresett utána, tervezte meg, és vitelezte ki minden részletét, hogy biztonságossá váljon használata. Számítunk rá, hogy más Rend tagok számára is hasznos lesz, amint bemutatjuk Dumbledore-nak.
- Hermione csinálta? – kérdezte Draco bámulattal hangjában. –Úgy értem, tudom, hogy okos, de ez… miért akarják titokban tartani, hogy az ő felfedezése?
- Figyeld a saját reakciódat – válaszolt Piton. – És te még közel jól tudod, hogy mire képes. Azt akarod, hogy a Rend hirtelenjében kíváncsiskodni kezdjen, mi vette rá, hogy ilyen varázslattal kísérletezzen? Vagy hogy honnan ismerheti annyira a sötét varázslatokat, hogy kezelni tudja őket?
- Sötét varázslatokat?
Hirtelen Dracót idegesség fogta el.
Piton újfent felsóhajtott, mutatóujjával megsimította orrát.
- Nézzük meg közelebbről, rendben? – ajánlotta. Draco beleegyezően bólintott.
A varázslat részleteibe belemenetel egyáltalán nem segített Draco nyugtalanságán. Első benyomása igaznak bizonyult – hihetetlenül összetettel volt dolguk.
Először is különös szertartással kellett nyitni, amire Hermione egy régi tankönyvben lelt.
- Gyógyigének hívták régen - magyarázta Piton. – Alapvetően bele kell egyezned, hogy egy bizonyos számú embernek szabad hozzáférése legyen elmédhez, ezzel lehetővé téve agyad egyes elemeinek megváltoztatását.
- Az agyam… egyes elemeinek megváltoztatását? – kérdezte a fiú hiába próbálva eltüntetni hangjából a félelmet.
- Így van – ismerte el Piton, és hosszú, fürkésző pillantást küldött felé. – Ez a rituálé a mágiatörténet egyik legkorábbi pszichológiai kezeléseként ismeretes. Arra fogjuk használni, hogy agyad bizonyos területeit kiválasszuk, és összekössük az Exmemoriam riasztójával. Természetesen a jóváhagyásod nélkül is megtehetnénk, de mindkét fél számára fájdalmas és jóval veszélyesebb lenne.
Rendben. Draco mély, reszketeg lélegzetet vett. Szóval módosítani fogják az agyát. Mindvégig tudta, hogy erről van szó, de hogy az, hogy komor professzora bővebb magyarázattal szolgált róla, mit sem segített a szorongástól szinte rángó gyomrán.
- A következő lépés két bájital, amit be kell venned – folytatta Piton ujjával mutatva meg a pergamen tetején a tervezeteket. – Én magam főztem és teszteltem őket, mugli gyógyászati technikákon alapulnak. Lényegében az első leköveti minden „veszélyes tudásodat”, ami feltárja Hermionéval való kapcsolatodat, azt, amit a Rendről és rólam tudsz, Dumbledore-ral való megállapodásodat, és családod valamint a Sötét Nagyúr iránti valódi érzéseidet. Ez a főzet tehát megtalálja, és megjelöli ezt a tudást, vagy inkább azt, hol helyezkedik el elmédben. A második főzet állítja vissza „korábbi énedet”, vagy ahogy Hermione a kutatás alatt elnevezte, seggfej üzemmódodat aktiválni.
Piton úgy vigyorgott, mintha valami bizalmas vicc jutna eszébe. Dracónak nehezére esett elképzelni, ahogy a félelmetes férfiú viccelődik és civakodik Hermionéval vagy egyáltalán, hogy együtt dolgozik vele. De ezen pillanatban őszintén szólva nem is izgatta. Fontosabbnak érezte agyának megjelölését és módosítását, és alig bírta megállni, hogy meg ne simítsa kezével szegény fejét.
- Akkor – mondta Piton. – Nekiláthatunk a munkának.
Draco nyelt egyet. Komolyan úgy tűnt, hogy a másik élvezi ezt az egészet.
- A… munkát? – kérdezte bizonytalanul.
- Végigkövetjük összes veszélyes tudásodat, és az Exmemoriam bűbájhoz kapcsoljuk. Ha működni fog, senki, még te vagy a Sötét Nagyúr se fog tudni hozzájutni agyad azon régióihoz. Egyszerűen leállnak minden aktivitással, mintha megszűntek volna létezni. Ezt követően a második bájitallal elvekből és hitekből fel fogjuk építeni régi személyiségedet, ami olyannyira aranyvérmániás lesz, amilyet a Sötét Nagyúr csak kívánhat. Ezt a személyiséget szintén összekötjük az Exmemoriammal, így ha az beindul, ez a személyiséged veszi át a mostani helyét. Megértetted eddig?
- Azt hiszem, igen – bólintott Draco. – Általánosságban mondva elmaszkoljuk a személyiségemet, hogy még a Sötét Nagyúr se láthasson rajtam át. Ugyanakkor mindent elfelejtek, ami engem, magát, Hermionét vagy a Rendet veszélyeztethet, ugye? De hogy fog beindulni, és hogy… - Ezt volt az igazán trükkös rész, az, ami miatt aggódott. – Hogyan kapom vissza az emlékeimet a veszély elmúltával?
- Ez benne a legragyogóbb – mondta elégedetten Piton, és Draco szerint pontosan úgy festett, mint egy óriási macska, mely kéjes dorombolással lesi áldozatát. – Hermione rájöttem az Exmemoriam egy teljesen új alkalmazási módjára. Normális esetben közvetlenül használandó. Ez természetesen nem lenne hasznunkra. Ehelyett úgy tervezte, hogy összekapcsolja kulcsszavakkal, egy sor különleges körülménnyel és stressz szinttel.
Szünetet tartott, de Draco nem szólt, de kérdőn nézett rá további magyarázatért.
- Ez azt jelenti, Draco, hogyha egy mardekáros „muglibarát” viselkedéssel vádol meg a Nagyterem kellős közepén vagy McGalagony professzor követeli, hogy mondj el neki „mindent”, semmi sem fog történni. Lehetsz a végletekig ideges vagy retteghetsz, nem lesz következménye. Sétálhatsz a Malfoy kúria folyosóin vagy éppen a Sötét Nagyúr főhadiszállásán, megint semmi. De hogyha szélsőségesen stresszes szituációban találod magad a halálfalók vagy Voldemort Nagyúr jelenlétében, és azzal vádolnak, hogy egy sárvérűvel barátkozol vagy megkérnek, hogy mondj el nekik mindez, amit tudsz, az Exmemoriam késlekedés nélkül életbe lép, és megadja neked a tökéletes személyiséget, amivel kezelni tudod a helyzetet. Ez a személyiség mindaddig marad, míg egy megbízható ember, akinek módjában áll, vissza nem fordítja az Exmemoriamot. Világos?
Lassan, száraz szájjal és zavart áhítattól megbolydult fejjel bólintott a fiú. El se tudta képzelni, hogy ilyesmi lehetséges. És Piton hangja, sőt egész testbeszéde arról árulkodott, hogy ő sem hitt benne – legalábbis addig, amíg Hermione meg nem mutatta neki.
Hermione annyira sok energiát belefektetett, hogy biztonságban tartsa őt, annyira sokat tett érte, hogy újra beszélhessenek…
- Kik lennének ezek a megbízható emberek? – kérdezte végül nem akarván elárulni Piton előtt gondolatait és érzéseit.
- Logikus, Hermione – válaszolt tanára. – És ajánlom az igazgató urat. Van egy ráolvasás, ami rituális kötelékkel együtt felruházza ezzel a hatalommal a személyt, akit választasz. Legalább két embert meg kell nevezned. Hogyha mindenki meghal, aki visszafordíthatná, nem kapod vissza igazi énedet.
- Lenne… lenne egyike ezeknek az embereknek, uram? – kérdezte Draco tétován.
- Természetesen örömmel, Draco – felelt Piton leolvashatatlan kifejezéssel arcán. Majd szeme a nagy állóórára ugrott. Már háromnegyed kilenc volt, és Hermione még nem tért vissza.
Draco érezte, ahogy a jó öreg idegesség bekúszik testébe, a fojtogatás félelem, ami mindannyiszor bántja, amikor a lányt elhívják, és ő tud róla.
- Nem aggódik miatta, uram? – kérdezte halkan megnyugtatást keresve Piton sötét szemében.
- Egyáltalán nem – válaszolt a férfi fürgén és hidegen, érzelemmentes lágysággal a hangjában, de szemének csillogása meghazudtolta. – Hermione képes vigyázni magára. Végtére is kém.
- Máshogy látta, amikor rájött. Úgy gondolta, nincs esélye és nem húzza sokáig – mondta ki Draco a félelmeit.
Piton tekintete velejéig látott, megrepesztette a maszkot, hogy a meztelen igazság kicsúszott száján. Egyedül Hermione látta még ilyennek, és ő volt az egyetlen, aki sosem ítélte el. Úgy tűnt, rettegett bájitaltan mesterében és egyetlen barátjában több közös rejtőzött, mint gondolta volna.
- Ez így igaz – törte meg végül a csendet Piton. – De azóta… megtudtam egy-két dolgot róla. Biztonságban lesz, Draco. Bízz bennem.
És meglepetésére Draco rájött, hogy képes rá.
Fél tízre járt az idő, mikor Hermione végre megérkezett. Piton időközben szendviccsel kínálta Dracót – jobban mondva ráerőszakolta őket -, mondván, hogy szüksége lesz „minden erejére”.
- Elnézést a késésért – szólalt meg a lány levetve köpenyét, és pálcájának mozdulatával felküldve szobájába. – De visszafelé jövet találkoztam Hagriddal, és úgy kellett tennem, mintha őt kerestem volna.
Bocsánatkérően nézett rájuk, de Draco érezte, más is van itt, minthogy csak elkésett.
Igaza lett. Piton odasétált Hermionéhoz, merev tartása dühről árulkodott.
- Még próbálsz figyelmes lenni, miközben mindened fáj? Javíthatatlan vagy, Hermione – szidta. – Hányszor mondtam már neked…
- Hogy ne érdekeljen a többi ember, tudom, Perselus – fejezte be a férfi helyett a mondatot a lány. – De annyira nem vagyok rossz, tényleg.
Draco próbált rájönni, Piton vajon miért viselkedik így. Szerinte Hermione remekül nézett ki, az arcát vörösre csípte a kinti hideg szél, szeme boldogságtól ragyogott. Nyilvánvaló, hogy semmi rossz nem történt vele a gyűlés alatt.
De Piton még mindig várakozóan tekintett rá, mintha tudná, hogy valami nem stimmel.
- Elég volt! – utasította, mikor bizonyossá vált, hogy Hermione nem felelt neki, és Draco hatalmas meglepetésére Hermione arca és teste hirtelen hullámozni kezdett, és úgy rántotta meg vállát, mintha második bőréből vetkezne ki.
Draco képtelen volt uralkodni magán. Nyögés szakadt ki torkából, mikor meglátta az újonnan előtte álló Hermionét. Szeme fáradt vörös volt, alsó ajka megduzzadt egy csúnya vágás körül, úgy nézett ki, mint aki vérre menő verekedésen ment át. Bal orcáján seb futott végig, ami még most is erősen vérzett, haját és arcának bal felét beborítva alvadt vérrel.
- Elbűvölő bűbáj – magyarázta Hermione Dracónak látszólag nem figyelve sebek miatt eltorzult arcára. – Néha elfelejtem levenni.
- Így mentél Hagridhoz? – hitetlenkedett Draco.
Hermione aprót legyintett, mintha ezzel akarná elvenni a dolog élét.
- Rosszabbnak látszik, mint amilyen, Draco. Csak egy karcolás.
- Attól még elkél a gyógyítás – vágott bele Perselus selymes hangon. Némán nyújtotta ki mutatóujját, és hívogatta vele a lányt. Hermione szó nélkül tette, amit kért, fejét is megemelte, hogy sebét jobban el lehessen látni.
Pálcájának és kezeinek gyors, de óvatos mozdulataival tisztította ki és zárta le Perselus a sebet.
Mikor végeztek, Draco azt várta, hogy ellépnek egymástól, és a kanapé felé fordulnak, Hermionét is megkínálja Piton teával, de nem mozdultak.
Draco döbbenten látta, ahogy egymás pillantásába mélyednek. Furcsán meghitt pillanatként hatott. Hermione kissé feljebb biccentette fejét, ajkai szétnyíltak, egyik kezét Piton karjára tette. A férfi, ahogy a sötét, ragyogó szempárba nézett, ugyanolyan kifejezéstelen maradt, mint mindig, szája körüli egyetlen izma árulta el szabálytalan rángatózásáról, hogy benne is különös gondolat ölt formát.
Inkább úgy festettek, mint két szerelmes, a csók előtti pillanatba fagyva, mint kémek, és Draco hirtelen elefántnak érezte magát a porcelánboltban. Meglepetésére nem taszította Piton és Hermione párosának gondolata. De hát Piton soha… Hermione végül is a diákja.
Zavarát tovább fokozta, hogy minden előzetes jelzés nélkül Perselus hirtelen bólintott, megszakította a szemkontaktust.
- Igyál egy teát, és zuhanyozz le – mondta a lánynak, majd a kandallóhoz lépett. – Majd én jelentek az igazgatónak.
- Köszönöm, Perselus – felelt Hermione. A fekete ruhás alak eltűnt a tűzben.
Hermione megkönnyebbülten sóhajtott fel, és végre visszafordult Draco felé, akinek arcán látszhatott összezavarodottsága, mert Hermione rámosolygott, leült a kanapéra, és megpaskolta a maga melletti helyet. Töltött magának teát, hátradőlt fejét a fiú felé fordítva, fáradt szemeiből melegség áradt.
- Jó érzés végre itt tudni – szólalt meg. – Könnyen kijöttél Perselusszal?
Furcsának tűnt, mennyire hétköznapian beszél a férfiról, akit nem is olyan régen buzgón gyűlölt, különösen azon érintések és tekintetek után, amiknek Draco az előbb szemtanúja volt.
- Egész könnyen – válaszolta Draco kezeit nézve. – Úgy tűnik, te is.
Hermione felvont szemöldökkel pillantott rá nem biztosan benne, mire gondol. Azonban, amikor Draco felnézett rá, derengett neki, mi jutott eszébe. Draco meglepetésére Hermione csak nevetett, és vállára tette kezét.
- Ó, hogy az – kuncogott. – Még nem gondoltam végig, hogy nézhet ki kívülről. Nem az, amire gondolsz, Draco!
- Ne érts félre – szakította félbe a fiú gyorsan. – Nem bánom, Hermione, de tényleg.
- A legilimencia kommunikációra való felhasználásának egy módjára jöttünk rá – sietett Hermione a magyarázattal, figyelmen kívül hagyva tiltakozását. – Jóval gyorsabb és hatékonyabb, mint a merengő. Ma a legfontosabb információkat küldtem át neki, hogy azonnal átadhassa őket Dumbledore-nak.
- Ó. Akkor rendben – mondta Draco, majd csöndben maradt. Mégsincs rendben, gondolta. Több volt abban, mint egy esetleges hosszú, mélyreható pillantás. Az, ahogyan Piton megérintette, és viselkedik körülötte. Sose látta még se ennyire emberinek, se ilyen fesztelennek a professzort.
És Hermione… nem bízik meg egykönnyen senkiben, azt meg egyenesen utálja, ha megérintik. Ennyit mostanra tudott róla. De úgy engedte közel arcát Pitonéhoz, mintha természetes lenne.
- Egy pillanatra magadra kell hagynom, Draco – jelentette be váratlanul Hermione. – Le kell, hogy zuhanyozzak, és át szeretnék öltözni. Egyél valamit. Szükséged van…
- …minden csepp erőmre. Tudom, Hermione – vigyorodott el Draco. – Piton már belém tömött egy hegynyi szendvicset.
- Hát jó, nemsokára jövök.
Szavának állva Hermione kevesebb, mint húsz percen belül visszatért. Alig ült le, mikor a különös gobelin a szoba egyik sarkában ragyogni kezdett – Piton lépett át rajta.
- Egyirányú kandallókapcsolat – magyarázta Hermione Draco kérdő tekintetére. – A hosszabb úton kellett visszajönnie.
- Az igazgató üdvözletét küldi – adta át az üzenetet Piton, majd Hermionéra pillantott. – Biztos vagy benne, hogy ma este akarod? Nem vagy hozzá túl fáradt?
- Igen, jól vagyok. Menni fog – mosolygott rá a lány.
Megkérdezhetné, én jól vagyok-e, gondolta Draco kelletlenül. Végtére is az én elmémmel fognak szórakozni.
Mintha meghallotta volna gondolatát, Hermione azonnal hozzá fordult.
- Hogy érzed magad, Draco? – kérdezte lágyan. – Biztos vagy benne, hogy alá akarod vetni magad ennek az egésznek? Nem muszáj, ugye tudod?
Egy pillanatig Draco szeretett volna kiszállni. Máris utálta annak gondolatát, hogy már megint ő az, akit manipulálnák, és minden gondolatába beletúrnak. Aztán visszagondolt a tömérdek munkára, amit az ő érdekében végeztek, ami biztonságban tartaná őt és Hermionét. Ez eltökéltséggel töltötte el.
- Vágjunk bele – bólintott rá.
A varázslat első része furcsa gördülékenységgel haladt az ideges várakozás után. Hermione és Piton köröket róttak körülötte, wicca módra tartva egy-egy gyertyát, kérdéseket kántáltak, amikre „Úgy legyen”-nel kellett felelnie.
A bájitalok voltak, amiktől igazán kiverte a víz. Az elsőt majdnem teljesen felhajtotta, amikor éles, szúró fájdalom nyilallt fejébe. Felkiáltott, és kezeivel szorongatva arcát térdre esett.
Hűvös ujjak vezették vissza abból a világból, ahol egyedül és ő és a fájdalom létezett. Hermione guggolt elé haját simogatva és megnyugtató szavakat mormolva.
- Egy perc, és túl leszel rajta – suttogta. – A második nem ilyen rossz. Ne küzdj ellene.
- Honnan tudod? – fuldoklott Draco, a fájdalom még mindig csákányként hasított fejébe.
- Mert én is bevettem, buta – válaszolt kedvesen. – És még mindig itt vagyok, vagy nem?
- Akkor kérem a másodikat – mondta rekedten a fiú. – Túl akarok lenni rajta.
Kiitta a második bájitalt, kényszerítve magát, hogy ne gondoljon arra, a fájdalom megduplázódhat. De nem így lett. A fájdalom alig nőtt, és egy perc elteltével újra tudott lélegezni.
- Uramisten – szusszant fel. – Figyelmeztethettél volna, Hermione!
A lány rámosolygott, de látszott rajta, hogy gondolatban távol jár. Piton ragadta meg Hermionét könyökénél fogva, és vezette el a kanapétól az ablakhoz, ahol magára hagyta, arany árnyként a kinti éjszaka sötétjében.
- Fel kell készítenie magát – tért vissza a férfi Dracóhoz, ő is suttogott. – Nehéz lesz.
- De… nem m-maga fogja? – dadogta a fiú. – Úgy értem… maga idősebb és tapasztaltabb, nem?
- Hermione ugyanúgy mestere a legilimenciának, mint én. Néha azon tűnődöm, nem múl-e felül. Ezen felül jobban ismer nálam. Ő végzi a munka öles részét, de én is besegítek neki – magyarázta neki Piton jól érthetően
Draco csak bámult rá. Piton volt, az Isten szerelmére! A férfi, aki mindenkinél jobbnak hitte magát. Aki még a Sötét Nagyúr közvetlen közelében is menthetetlenül arrogáns volt! És mégis úgy kezeli Hermionét, mint egyenlő felet, miközben őszintén hisz abban, hogy jobban képes megfelelni a nehéz feladatnak, mint ő tenné?
Valahogy nem tudta, örüljön vagy aggódjon.
Egy ideig csend borult rájuk, Draco a furcsa kinyilatkozások éjszakája felett merengett, Piton elveszett saját gondolataiban. Aztán Draco kezet érzett álla alatt, mire megemelte fejét, szeme találkozott Hermione szempárjával.
- Készen állsz? – súgta a lány. Draco nem bízva hangjában bólintott.
Hermione megváltozott, vette észre, idősebb, erősebb. Viharedzett. Az éj sötétjében világítótoronyként sugárzó erő. Ez volt utolsó gondolata, mielőtt a lány belépett elméjébe.
Draco érezte őt magában, hogyan fürkész és tapogat, gondolatai meleg, vigasztaló kezekként áradtak felé. Így hagyta a semmibe hullani magát, ahogy öntudata fogyatkozott, úgy engedett a kezeknek. Egyszer csak egy különös, másféle jelenlétet érzett elméjében, melynek érintése hűvösebb, precízen pontos volt. De ez se bántotta őt, és még mindig melengette Hermione.
Fogalma se volt, mennyi időre rá az egésznek vége szakadt.
Draco megkönnyebbült, és hátratántorodott. Erős kezek kapták el, és húzták a fotelbe. Felnézve Pitont látta előtte állni, sötét szemével kritikusan vizslatta. Mögötte Hermione volt térdére zuhanva, arcát a kimerültség maszkká keményítette.
- Jól vagyok – akarta mondani Draco, de a szavak helyett érthetetlen károgás hagyta el száját.
Piton szótlanul kínálta hideg teával, amit ő azonnal ki is ivott nem törődve a keserű ízzel.
- Herrmione? – suttogta. Piton válaszolt anélkül, hogy levette volna róla a szemét.
- Minden rendben vele – biztosította. – Hogy érzed magad?
- Jól. Csak… egy kis fejfájás. Működik?
- Mindjárt meglátjuk – felelt Piton talányosan, majd hátrafordult felsegíteni Hermionét. A lány egy másodpercre belekapaszkodott, ahogy lábai megroskadtak alatta, majd összeszedte magát, hogy magától is lábon tudjon maradni. Piton a kanapéhoz vezette, amire Hermione fellélegezve ült le.
- Mostantól Perselusszal mi vagyunk az emlékőreid, Draco – mondta végül fáradt mosolyt vetve a fiúra. – Úgy hiszem, jól ment, de hogy biztosak lehessünk benne, le kell tesztelnünk. Szeretnéd, ha áttennénk holnapra? Fáradt lehetsz.
Én talán fáradt vagyok, gondolta Draco elnézve a lány arcát, de te mintha a halálodon volnál.
- Inkább még ma – válaszolt -, már ha egyetértesz.
- Ő már csak üldögélni fog és teát inni – vágott közbe Piton. – Én csinálom. De előtte mindünknek szükségünk van pihenőre.
Ezzel kisétált a szobából, valószínűleg, hogy teaként felszolgált hírhedt sörét vegye elő.
Draco gondolatai még mindig fájdalmasan örvénylettek, nem érezte szükségét a beszédnek. Egy pillantás Hermionéra, és tudta, ő is így érez, így némán ültek egymás mellett, fejüket nekidöntve a háttámlának, szemeiket lehunyva.
Arra ébredt, hogy valaki forró csészét nyom kezébe. Örömére kávé illata társult a meleghez. Szemét kinyitva egy nagyon pitontalan vigyorral találta magát szemben, amit könnyen viszonzott. Ez a férfi végül is megjárta a fejét a szó szoros értelmében. Nem kell tettetnie magát a közelében.
- Tehát a kulcsszavak húzzák meg a ravaszt egy bizonyos hangulat vagy stresszszint hatására – mondta neki Hermione a kanapéról. Hangja rekedt volt, artikulációja se olyan tiszta, mint általában. – Ezen kívül egyetlen olyan dolog van, ami azonnal kiváltja a memóriamódosítást, méghozzá az, ha valamely módszerrel – legilimencia által, Veritaszérum útján vagy Imperius átokkal – behatolnak az elmédbe. Ne félj, nem fog fájni.
Túl fáradt volt ahhoz, hogy ellenkezzen, így Draco csak elfordította fejét, mire hirtelen Piton szemével találta szemben magát. A sötétség betakargatta, úgy érezte, zuhan…
(Hermione)
Hermione rettenetesen érezte magát, minden porcikája sajgott, az egyetlen, amit jelenleg akart, az volt, hogy elmehessen aludni, de az izgatottság ébred tartotta. Olyan keményen dolgoztak! Mi van, ha mégis hibát vétettek?
- Tökéletesnek látszik – suttogta Perselus tekintetét nem mozdítva Dracóról. – Szép munka, Hermione.
A lány mély lélegzetet vett.
- Lássuk, hogy reagál, ha szabadjára engeded – válaszolt. Perselus bólintott, megtörte a fiúval való szemkontaktust, és elhátrált a petyhüdten fekvő Dracótól.
Bölcs lépés volt, ugyanis a következő másodpercben a kábulat elhagyta a fiú testét, felugrott, és oda szökkent, ahol az előző pillanatban még Perselus állt.
- Hol vagyok? – ordította. Testtartása védekezést és dühöt sejtetett, arca merev volt a jeges haragtól. – Nem tudom, hogy kerültem ide, de azonnal távozok – sziszegte, szeme acélként villogott. – Elenged vagy megfizet!
Hermionét hirtelen olyannyira az apjára emlékeztette, hogy megborzongott a félelemtől.
Perselus nyilván észrevette idegességét, mert átült a kanapéra, és kezét a lány vállára tette.
- Minden rendben, Draco – igyekezett lenyugtatni az agresszív fiút. – Azért jöttél, mert szükséged volt egy különleges főzetre, emlékszel már?
- Semmi nem kell egy olyan vérárulótól, mint amilyen maga, Piton! – köpte Draco, undor rántotta visszataszító kifejezésbe arcát. – Ez a sárvérű kurva meg mit keres itt? – nézett hidegen Hermionéra, aki egyre inkább igyekezett belesüppedni a kanapéba.
- Ő talált rád eszméletlenül feküdni az előcsarnok kellők közepén, az Isten szerelmére – mennydörögte Perselus teljes gőzzel visszakapcsolva tanári módba. – Még mindig csodálkozol, miért nem emlékszel az utóbbi órákra, ütődött fiú?
Draco testtartása megváltozott, ahogy teljes harci készültségből leselkedő ravaszságba váltott. A lány azt se tudta, melyik a rosszabb.
- Jó! – csattogott. – Akkor adja a főzetet! De figyelmeztetem: ha trükközni próbál, az apám…
- Nem őrültem meg, hogy keresztezni merjem akár a Sötét Nagyúr, akár apád útját bármikor máskor – vágott vissza Perselus szárazon. – Hagy ellenőrizzem az állapotodat, mielőtt kézhez adom a főzetet.
Odaballagott Dracóhoz, durván feljebb biccentette fejét, és belenézett a szemébe.
Fürtökben gördültek le szájáról a szavak, érthetetlenek mindenkinek, kivéve őt magát, Hermionét és Dracót. Olyan kombinációt választottak, ami véletlenül se bukhat ki senkiből.
Ahogy Perselus befejezte, Draco vékony teste megborzongott, majd összerázkódott. Üvege, vak szeme tágra nyílt, és egyedül Perselus karjai tartották egyenesen.
Azután arca rángani kezdett, szeme lassan nyílt ki újra. Arckifejezése erőteljesen megváltozott, amitől rácsodálkozott Hermione, mennyire eltérő régi énjétől – két ember, egy test.
Perselus csendben kísérte Dracót a fotelhez még egyszer utoljára. A fiú arca karmazsinpirosra gyúlt, és nem mert rájuk nézni.
- Istenem, sajnálom, professzor, Hermione – suttogta végül. – nem hiszem el, hogy így viselkedtem!
- Nem kell mentegetőznöd – mosolyodott el Hermione, bár még mindig fájt belsejében a hideg, amit az előbb érzett. – Pontosan úgy reagáltál, ahogy reméltük.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Na megint én, de ezúttal hosszabban.
Először is szeretném leszögezni, hogy bámulatos munkát végeztél. Én, aki egy cseppet sem konyít az angolhoz, tökéletesen értékelni tudom ezt a hatalmas munkát, amit azért teszel, hogy mi jól szórakozhassunk. El se tudom képzelni, hogy mennyi idődbe és fáradságodba kerülhetett, míg ilyen könnyen gördülőre csoszoltad a nyers fordítást. Így aztán csak halkan, és suttogva mondom, hogy volt néhány elgépelés és kissé magyartalan mondat, de hát az meg mindenkinél előfordul. Kitünő munkát végeztél.
A történet is elragadó. Végre valami új és szokatlan és annak ellenée, hogy a hideg is kilel a ficektől, lenyügözött. gondolom nem lehetett könnyű két ennyire ismert karakterrel ilyen lebilincselő sztorit alkotni, de végül is sikerult. Komolyan mondom sokszor nem értem, hogy egy ilyen zseniális történetet, miért ilyen lerágott csontra hajzó környezetbe ültetnek. Ez kicsit nekem a szegénységi bizonyítvány, de egy bizonyos logika szerint érthető. Még akkor is ha nem sikerül elfogadnom.
Szóval kitünő történet, és remélem, hogy ugyanennyi energiával és profizmussal fogsz nekilátni a többi fejezetnek is, hogy aztán megajándékozd velük csorgó nyálú olvasóidat.
Annyira nem sok idő, inkább energia és rávenni magam, hogy folytassam, tudod, ez néha nehézkesen megy, ennek ellenére szeretem, és igen, az elgépeléseket én is észrevettem, csak van úgy, hogy sietve teszem fel, és nem jut idő újra átolvasni előtte.
Ezen már én is gondolkoztam. Valószínűleg a HP-val adja el a szerző, mert nem biztos benne, hogy máshogy menne. Na meg mennyivel kényelmesebb és biztonságosabb egy már ismert hátteret használni. Egyébként egyetértek, ilyen nagy volumenűnél felteszi az olvasó a kérdést, miért nem rukkol elő ujjal. Én azért ezzel is meg vagyok elégedve.
Köszönöm a jókívánságokat, én is reménykedek a legjobbakban. :)