|
"Felfújta a dolgot. Ütköztem már bele… ebbe-abba, és jól tudtam, nem lenne egészséges még egy agyrázkódás, de arra volt a karom, a lábam, hogyha baj van, kompenzáljak. Pontosan tudtam, hol kell leállni, még ha a hét egy kicsit le is fárasztott, és talán pár centivel közelebb kerültem a szökőkút pereméhez, mint szerettem volna.
- Ne riplizz már – mondtam Tasie-nak.
- Nincs is ilyen szó!
Elpördültem tőle, az öltözőben végezzem el a levezető nyújtást, hátha ott békén hagy, de ahogy lendültem, sietősen kellett visszafognom magam, ugyanis majdnem nekicsapódtam Eric-nek.
Jáááj. Nem úgy tűnt, mint aki nagyon boldog.
- Nincs semmi – szögeztem le gyorsan.
- Semmi, hogy a barátnőm majdnem lefejelte a szökőkutat?"
(19. fej.)
| |
Sziasztok,
tartottam tőle, hogy nem lesz időm írni, és sajnos be is jött. :-( Nagyon sajnálom, de úgy tűnik, erről a pályázatról lemaradok.
Remélem, lesz még alkalmam pályázni nálatok.
Üdv
D.
Kedves Diara, a másik pályázónk tegnap szólt, hogy nem valószínű, hogy befejezi, így most három kritikát tudtunk volna adni, helyezést nem. Nagyon remélem, hogy lesz még, bár amíg ennyire kevesen jelentkeznek, sajnos nem igazán van értelme, már ami a megmérettetést illeti. Kellemes napot neked!