Mikor érdemes a gyermekkel pszichológushoz fordulni?

Mivel az értelmesebb emberek nem vitatják a pszichológiai és a pszichológusi munka értékét, létjogosultságát, arra nem térnék ki, miért is jó ötlet a szakembert választani. A nyitott szellemben nevelkedő, jól szocializált gyerekek gyakran maguk kérik, hogy pszichológushoz jöhessenek, ha úgy érzik, erre szükségük van. (Megjegyzem, a szülők olykor olyan esetekben is megpróbálják hozni a gyereket, amikor nem lenne erre szükség, a gyerekek mindig akkor akarnak jönni, amikor azzal az eseménnyel, énrésszel tényleges munka van.) Ennél jobb reklám nem kell egyetlen szakmának sem.

Mint említettem, a gyerekek egy bizonyos része ösztönösen tudja a saját szükségleteit, és ha befogadó a szülő, illetve egyáltalán arra nevelte a gyerekét, hogy lelki területen is lehet és szabad segítséget kérni, akkor ők jól be tudják határolni, a felnőttek szemében akár bagatellnek tűnő problémával akarnak-e jönni vagy nem. Ez minden esetben a probléma kezdeti szakaszában történik, amikor még csírájában megoldható a történet. Más, amikor a gyerek más szellemben nő fel, ellenkezik vagy mély szégyent él át.

Általában amikor nagyobb változás történik, akkor érdemes megkeresni a szakembert. A szülő, nagyszülő, pedagógus tudja, a gyereknél egyénileg mi számít nagyobb változásnak, ez nem általánosítható. Néhány erőteljesebb probléma a teljesség igénye nélkül:

- Viselkedési változás mindkét szélsőség felé (túl agresszív, túl visszahúzódó a gyerek)

- Szociálisan inadaptív viselkedés (beilleszkedési nehézség, egy bizonyos közeggel nem találja meg a közös hangot, a nála jóval fiatalabb/idősebb gyerekek vagy csak a felnőttek társaságát keresi)

- Önmegnyugtatás zavara (ide tartozik mindenféle kontrollvesztéssel járó állapot illetve a kényszeres betegségek is, melyek nem merülnek ki a kényszercselekvésben, szót kell ejteni a kényszeres gondolatokról is, kontrollálatlan dühkitörések, éjszakai önkívületi állapot, felriadás, általános szorongás, alvásproblémák)

- Életkorilag nem megfelelő viselkedés (ha a gyerek még mindig a szülőkkel alszik, még mindig bepisil, még mindig ...)

- Ön- és közveszélyes magatartás (keze, lába vagdosása, feje falba verése, öngyilkossági fenyegetések és kísérletek, másokkal szembeni fokozott agresszió)

- Pszichoszomatikus tünetek (fáj a feje, a hasa, hányingere van, de a leletek szerint nincs probléma)

- Nem pszichoszomatikus, de tartós betegség esetén illetve tartós beteg gyerekek testvéreinek

- Gyászoló gyermek (nem csak a patológiás gyászban segíthet a szakember, a normál gyász egyes szakaszaiban is jól jöhet a megtámogatás illetve akkor, amikor egy régi gyász megrekedt az egyik szakaszban)

- Traumatizáló esemény hatására (ide tartozik mindenféle abúzus, fel nem dolgozott életesemény, váratlan történés, új élethelyzetbe kerülés)

Érdemes akkor is pszichológushoz fordulni, amikor inkább a szülő az érintett, nem a gyermek, nevelési problémák adódnak a családnak, vagy olyan helyzet áll fent, amit egyedül nem képes megoldani. Külső, gyakorlott, szakértő szemlélő bevonásával nagyobb az esély, hogy elindulhat a megoldáshoz vezető úton.

Mikor nem?

Ezt is érdemes tisztázni. Csak azért, mert a szülő fenyíteni akarja ezzel a gyereket, ki akar húzatni belőle valamit a pszichológussal, önmagában nincs értelme elmenni, mert ez nem fog megtörténni. Viszont, mivel a családi dinamika ilyen eseteknél nem mindig a legkedvezőbb, illetve a szülő félreérthette a pszichológia mikéntjét, és sokszor jóindulatúan áll a dologhoz, mégis azt mondanám, bár ilyen szándékkal nem kellene nekivágni, összességében ártani nem árthat a gyereknek, ha ezzel ellátásba kerül.

Van azonban egy olyan eset, amikor kifejezetten ártalmas a terápia, ez pedig az, amikor pereskedő ügyben a terápiás teret – azaz a terápia helyéül szolgáló szobát – és a pszichológus személyét bevonni kívánják vitás ügyükbe. Ezt a gyerek meg fogja érezni, és nem fogja magát biztonságban érezni.

Ilyenkor a terápiát erőltetni a legtöbb esetben nem érdemes, le kell zárni a családi vitákat vagy úgy rendezni a családi konfliktusokat, hogy a gyerek ne érezze magát fenyegetve még a pszichológusnál is. Addig gyomorgörccsel jön el minden találkozóra, gyanakodni és félni fog, és minden esetben úgy fogja magát érezni, hogy egy láthatatlan, érthetetlen, és nagyon különös vizsgálatnak van kitéve (ami persze nem igaz, de az ő realitását nagyon is lefedi).

Első körben máris érdemes odamenni?

Jó, hogyha a probléma felmerülésekor azonnal bejelentkeznek pszichológushoz, ugyanis a legtöbb helyen – magánrendelésen ugyanúgy, mint állami ellátásban – várólista van.

Ugyanakkor, ha a gyermek önkívületi állapotba kerül, nem kontrollálható, ijesztő a helyzet vagy tehetetlennek élik meg magukat, pszichiáterhez is érdemes fordulni akár a pszichológusnál tett első ülés előtt. A gyógyszer nem váltja ki a terápiát, azonban megsegítheti mind a klienst, mind a környezetet, sőt bizonyos esetekben a pszichológust is, aki olyan állapotban kapja meg a gyereket, hogy vele el lehet kezdeni a pszichés munkát.

Szomatikus tüneteknél fontos a minél hamarabbi általános és specifikus kivizsgálás, és az orvosok véleményének kikérése azzal kapcsolatban, van-e bármely más lehetőség, amitől testi elváltozás okozhatja az adott tünetet. Testi tünet, ha az nem pszichés eredetű, természetesen önmagában semmit nem fog változni terápiás hatásra, ezért fontos az alapos utánajárás, és hogy mindig ahhoz menjünk, akitől a tényleges segítséget megkaphatjuk.

A pszichológus egyáltalán ad tanácsot?

Valószínűleg azért (is) terjedt el annyira, hogy tanácsokat adnak, mert a régi Nevelési Tanácsadó kifejezés nagyon beépült a nyelvünkbe. Ma már ezeket Pedagógiai Szakszolgálatoknak nevezik, amelyek sokkal inkább lefedik működésüket (hogy többféle pedagógiával, pszichológiával foglalkozó szakemberek tart ingyenes ellátást).

A válasz pedig az, hogy nem ad, mert az etikai kódex szerint nem adhat.

Kivételek azért vannak:

- Amikor azonnal közbeavatkozást igénylő helyzet alakul ki, erősen patológiás gyermek ellátása, pszichiáterhez küldése, ehhez kapcsolódó instrukciók, akkor az eset sürgőssége miatt direkt tanácsokat adhat.

- Ha a gyermek még nagyon pici, és ő maga nem foglalkozik vele személyesen, csak a szülővel, az egyszeri ülés rövidségére nézve adhat a végén gyakorlati tanácsokat, amiket a szülővel együtt beszél át.

Ez a két eset a leggyakoribb, amikor direkt tanácsadás is elképzelhető, a többi esetben a pszichológus maximum javaslatokkal élhet. Ezek elég bő lére eresztettek, hogy ne hassanak utasításként, és hogy sokféleképpen lehessen őket értelmezni, úgy, ahogy az a szülőnek és a gyereknek a legjobb, a maguk kis világára, szokásaira, hiedelmeire nézve.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés